Eseményeink

Események

Egész évben színes programokat biztosítunk lakóink életének változatosabbá tételéhez. Eseményekkel teli nyarunk volt. Otthonunk parkosított, medencés udvarán remek lehetőség nyílik közös fürdőzésre, játékra.

Július 3-án megrendezésre került Gyermeknapunkon kis lakóink színes programmal kedveskedtek a meghívott szülőknek, vendégeknek. Ezen a napon vendégművészek is felléptek gyermekeink örömére. 

Minden évben más-más református intézmény ad helyet a Gyermeknapnak,idén Dunaalmásra látogattunk el a gyerekekkel Az ÉFOÉSZ szervezésében a Fővárosi Állat és - Növénykert évről - évre lehetőséget biztosít a fogyatékkal élő gyermekek és szüleik részére, hogy közelebbről megismerkedjenek az ott élő állatokkal, s különleges növényekkel. Az itt eltöltött nap után élményekkel gazdagon tértünk haza.
Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona Gyermekrajz Pályázatot hirdetett értelmileg akadályozott gyermekek részére. Nagy örömünkre, két gyermekünk P. Tamás, és Sz. Marianna beküldött munkája a zsűri által díjazott lett, melyet október 13-án vehetnek át ünnepélyes keretek között.

Gyermekeink örömmel várják december 6-án a Télapó érkezését, ezt követően izgalommal, és boldogan énekekkel, versekkel, ajándékokkal készülünk napról napra, a Karácsonyi ünnepségre, mely idén december 18-án kerül megrendezésre.