Történetünk

Otthonunk rövid története

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényeit.”
Galata 6:2

 

1947-ben egy helybéli református tanító özvegye Vajass Zoltánné adományaként került a Magyarországi Református Egyház tulajdonába az a telek, amelyen az intézményünk létrejöhetett. Kaziczy utcai lakóházát, melléképületét és szőlőjét a Piladelphia Anyaháznak adományozta.
Vajass Zoltánné kérése az volt, hogy a Református Egyház itt gondoskodjon a háborúban árván maradt gyermekekről. Az árvaház 20-25 gyermek befogadására vált alkalmassá, s egyben a ceglédi otthon lett a hamarosan megszűnt Philadelphia Diakonissza Otthon harmadik árvaháza az országban.

  ​1951-től - akkoriban Református Egészségügyi Gyermekotthonként – vállalta fel az otthon fogyatékos személyek ellátását.
A lakóink száma 30 fő körül mozgott ekkoriban. Otthonunk a kezdetektől napjainkig fogad be állami gondoskodásban lévő fogyatékossággal élő gyermekeket.
  A fogyatékos személyek intézményesített formájában történő ellátásra ekkoriban csak nagyon kevesen vállalkoztak.
Családias, szeretetteljes körülmények között gondozták az otthonba került fiatal nőket, akik a szűkös lehetőségek ellenére valóban otthonra találtak az intézmény falain belül.
   
  A 60-as, 70-es éveket az anyagi szűkösség és a politikai bizalmatlanság jellemezte. Jelentősebb beruházásra nem futotta, a körülmények igen szegényesek voltak.
Az ápolást-gondozást diakonisszák végezték, majd a diakonissza szervezetek feloszlatását követően csak lassan, fokozatosan és kis létszámban jelentek meg a szakemberek az otthonban. Ebben az időszakban négy diakonissza és egy lelkésznő vezette az otthont. Ekkor összesen kilenc főállású munkatárs dolgozott az intézményben.

A 70-es évek közepétől Bogár Ilona diakonissza vezette az Otthont, aki csak remélni merte, hogy eljön az az idő, amikor lehetőség lesz fejlesztésre, bővítésre, a szűkös körülmények megváltoztatására. Erre 1986-ban kerülhetett sor.
  1986-ban Ócsai Ottó az Igazságügyi Minisztérium egykori munkatársa, felesége, Berta Vilma végakaratát teljesítve nagyobb összeget adományozott az intézménynek bővítés és felújítás céljára. Így ez év őszén az otthon megvásárolhatta a Bercsényi utcai épületeinket.
  1988. augusztus 28-án megkezdődhettek az alapok lerakása és az építkezés.
Itt alakították ki a gazdasági részt, valamint a konyhát, mosodát, varrodát, irodát. Az intézmény bővülésével lakóink létszáma is fokozatosan növekedhetett.
 
1997-98 között jelentős átalakításon ment keresztül az intézmény. Ekkor nyerte el mai, végleges formáját kétszintes, teljes körben akadálymentesített épületünk. A szinteket lift köti össze.
  2003-ban jelentős léptékű bővítést sikerült elérnünk, amikor a Batthyány utca 15. szám alatti nagypolgári házat megvásárolhattuk.
2008-ban a Bercsényi utcai telephelyünkön játszóteret avattunk fel. A felújítási és bővítési munkálataink során végig szem előtt tartottuk, hogy olyan modern intézményt hozzunk létre, amely kialakításában, infrastruktúrájában az otthonunk lakóinak jó közérzetét és biztonságát szolgálják.