Molnár Mária

Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon

Get Adobe Flash player

Eseményeink

Séta az Autizmussal Élőkért

A tavalyi évhez hasonlóan, idén ismételten részt vettünk az Autizmus Világnapján szervezett sétán, melyet az Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete szervezett Cegléden, immár negyedik alkalommal.

A sétát megelőzően megnéztünk egy kiállítást a Kossuth Művelődési Központ Kamara Galériájában, az autizmussal élő gyermekek munkáiból.

Onnan elindulva, a séta, kék léggömbökkel a kezünkben, a Városházáig tartott, mely kék fénybe borult a résztvevők érkezésére.

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel. Leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."

Pál levele a galatákhoz 6,9-10