Molnár Mária

Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon

Get Adobe Flash player

Eseményeink

Sérült Gyermekek Napja a Fővárosi Állatkertben

2017. szeptember 18-án, immár 26. alkalommal került megrendezésre a Sérült Gyermekek Napja a Fővárosi Állat-és Növénykertben, mely kezdeményezés idén is az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) nevéhez fűződik. 

Ezen a napon minden, az állatkert területén tartandó rendezvényen, programon ingyenes volt a részvétel az értelmi fogyatékossággal élő gyermekeknek, fiataloknak és családjaiknak, illetve intézményeknek, nappali- és lakóotthonoknak. Éppen ezért mi is nagy örömmel éltünk a lehetőséggel.

A nap már azzal kalandosan indult, hogy ezúttal, a megszokott utazási mód helyett a tömegközlekedést választottuk, így az oda és hazaút is már eleve élménydús volt.

Mindezt csak fokozta a szép, napsütéses, koraőszi időjárás, melynél jobbat nem is kívánhattunk volna egy állatkerti sétához.

      

A gondozottaknak már az nagy élményt nyújtott, hogy az állatokat életnagyságban nézhetik meg, esetlegesen hozzájuk is érhetnek, de ezen túlmenően szórakoztató programokkal is készültek a szervezők, így megnézhettük az Alma Együttes, Szandi és Nótár Mary fellépését is.

Mire hazaértünk, már kellemes fáradtság lett úrrá a gondozottakon, mert a sok élmény, a hosszú séták és a tömegközlekedés meglehetősen kimerítette őket.