Molnár Mária

Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon

Get Adobe Flash player

Eseményeink

Visegrádra kirándultunk

A Mozdulj Rendes Alapítvány hívta életre idén először a Visegrádi Fellegvár Csúcstámadás elnevezésű futóversenyt, amin nagy örömmel és lelkesedéssel vettünk részt mi is.

A hosszú utazást követően, éppenhogy kinyújtózhattunk, máris kezdődött a futamunk előtti bemelegítés, hogy aztán elrajtolhasson az 1km-es táv futóinak versenye. Természetesen mi is ezen vettünk részt, amit lelkesen, jókedvűen, élvezettel teljesítették gondozottjaink. 

A futam végén, miután mindenki megkapta jól megérdemelt arany befutóérmét, felfrissültünk kicsit és tettünk egy kis sétát a Duna partján.

   

A szép környezet, a jó levegő, a kellemes társaság biztosította az egész napos jókedvünket, amit fokozott a finom, bőséges ebéd, mialatt felkészülhettünk a délutáni túrára, ami még ránk várt.

A késő őszi, napsütéses időjárásnál jobbat nem is kívánhattunk volna arra, hogy a Madas László Erdészeti Erdei Iskola vezetője jóvoltából, terápiás kutyák kíséretében végigjárjuk a Mogyoró-hegy négy tanösvényének egyikét.

      

    

A gyönyörű tájon túl, olyan környéken jártunk, ahol azelőtt talán még soha és olyan állatokat láttunk, melyekről eddig maximum olvastunk csak. Most pedig volt lehetőségünk akár hozzájuk is érni, egész közelről megcsodálni őket. De az állatismereteken túl, a növényismeretbe is betekintést kaphattunk, az elvárásainkat magasan meghaladó csoportvezetőnknek köszönhetően.

A hazaúton nem győztük feldolgozni a sok élményt és információt, amit ez a nap nyújtott számunkra. Kellemesen elpilledve, de még mindig mosolyogva, hálatelt szívvel tértünk haza ezen a napon is.