Molnár Mária

Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon

Get Adobe Flash player

Mindennapok

Bibliai hét

2018. 07. 16 – 20-ig Intézményünkben először tartottunk a Batthyány utcai telephelyen Bibliai-hetet gondozottaink részére!

Minden reggel énektanulással, Bibliai történettel indítottuk a napot, majd figyelve a testünk fizikai állapotára, átmozgatás következett. A délelőtt folyamán még a történet feldolgozásával foglalkoztunk. Ebéd után, mesehallgatás közben pihenhettek, majd kézműveskedtünk. Ezúton is köszönöm szépen a beosztás szerint bent lévő kollégáknak a nyitottságát, pozitív hozzáállását. A mentálhigiénés csoport segítségét, önkénteseinknek pedig az áldozatkészségüket!

  

Bővebben: Bibliai hét